Boldogult úrfikoromban és más elbeszélések
Krúdy Gyula
Az 1920-as évek legvégétől számítja az irodalomtörténet Krúdy utolsó, sokat vitatott alkotói korszakát. Az álom és valóság határán mozgó ábrázolást ekkoriban világosabban realista színezetű hang váltotta fel, amely a mindennapi események rendkívül részletező feltárásában nyilvánult meg. 1929-ben jelent meg talán legkülönösebb, legrendhagyóbb regénye, a Boldogult úrfikoromban, és ez az utolsó korszak hozta azokat a novelláit is, amelyekkel szemben leginkább tanácstalan a kritika és olvasói értékelés. Való igaz, e művekben nem történik semmi rendhagyó. Sőt, alig is történik bennük valami. Egy úr kispörköltet fogyaszt. Egy férj kimarad néhány napig, kocsmáról kocsmára járva ünneplik egy öreg barátjuk születésnapját. Egy beteg, kivénült alkoholista mereng az elmúlásról és annak különös jeleiről, előjeleiről. Ezekben a történetekben azonban az élet és a halál alapkérdéseivel foglalkozik az író, kedélyes keretek között szembesülve az elmúlással. A sorok között bujkáló humor, a szelíd irónia és a minden drámait, sőt tragikust legyőző életszeretet és derű jellemzik e művek hangnemét. Lecsupaszult e művekben a valaha oly sokszínű, sokhúrú Krúdy-stílus is. Korábbi korszaka modoros romantikájától itt érkezett igazabb regényességhez, a modorosságtól egy bensőségesebb, realistább igényű ábrázoláshoz.
hirdetés